A minap résztvettem egy előadáson az egyetemen. "Majd ebből születik az államvizsga dolgozat, jól jön ez." Elméletileg az önidentitási megnyilatkozások különböző formáiról lett volna szó, főleg az irodalmi formákról, de váratlanul az előadó azon vette észre magát, hogy többet beszél a művészetek "más" rétegeiről, mint amiről tulajdonképpen kellene. Egyik ilyen, szinte mindenre példaként felhozott műtárgy (vagymi), elnyerte tetszésem. A kék sátor, amit külső után még a Zetelaki tóhoz elvinni sem tartanék méltónak, magába foglalja egy nő életének nem feltétlenül szexuális, de mindenképp a testi érintkezéseken alapuló kézzel fogható naplóját.
Everyone I Have Ever Slept With.
Az ellenzővel járó emberkék a cím és tárgy egymás mellé tevése után feltennék a kérdést: mit keres ott pl a nagymama neve, ha arról szól az egész, hogy kivel feküdt le a szerző (Tracey Emin)? méghogy az angolok nem perverzek.
Édes-ékes...angol nyelvünk. Lejeune szerint nem önéletrajzi jellegű. Nekem kérdés nélkül az.
Édes-ékes...angol nyelvünk. Lejeune szerint nem önéletrajzi jellegű. Nekem kérdés nélkül az.
Az előadás jócskán belement a blogok témába is. Lassan mintha minden tudományos jellegű konferencia előbb utóbb a blogoknál kötne ki. Fenyegetés az irodalomra nézve? Vagy ez is butító jellegű népbetegség kezd lenni, mint pl a TV? Életrajzi elemeknek tekinthetjük a blogok tartalmát, vagy ez lesz a legdivatosabb pénzkeresési lehetőség? Személy szerint remélem, hogy nem, mivel nem sokat ennék, ha ebből kellene megélnem. Hülyén néz ki, mikor ezeket a kérdéseket pont egy blogbejegyzésben akarod megválaszolni.
Blogfirkálók vigasztalására: csak a Mommy és a Gasztró-blogokra dühösek a Nagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése