500 szó a döntéseimről. Könnyűnek tünhet a feladat, abban az esetben, ha tudom is, mit akarok eldönteni. 500 szó arról, amivel változtatni akarok magamban, azon ami körülvesz. Nem érzem úgy, hogy nagyon sok változtatásra lenne szükség, de ami viszont muszáj, annak drasztikusnak kell lennie. Na nem a szó ijesztő értelmében. Bár, ha jobban belegondolok, kissé ijesztő az ami előttem van( vagy ami a hátam mögött van?). Vigasztalom magam azzal, hogy mindenkinek pont ilyen nehéz. (nem a más bánatának örvendek)
Van aki mindig azzal nyugtatja magát ha baj van, hogy nincsen egyedül, és hogy semmivel sincs kritikusabb allapotban másnál. Elfilóztam a dolgon: mindig egyedül vagy. Mindig kritikusabb az állapotod a másénál. Nem azért, mert nem érdekel a világ, nem érdekelnel a szeretteid fájdalmai. Miért fontosabb tehát a sajátod mindenki másénál? Mert a Tied. Érzed minden porcikáddal, és abban a pillanatban, ahogy megoldod őket, egyből egyszerűnek tűnik másokét is megoldani.
Olyan könnyű eldönteni valamit. Nekem mindig az utána következő résszel volt a bajom...be is tartani, amit megigértem magamnak. Hát, el tudom mondani, hogy az elmúlt egy hétben több dolgot döntöttem el, mint egész évben összesen.
Eldönteni, hogy elköltözöm, saját magam érdekében. Megint egy űj környezet, új szoba, új kilátás az ablakomból. Új illata a falaknak, másként fog besütni a Nap a szobába, rengeteg dolog ami talán ijesztő kellene legyen, de nekem nem az, engem vonz. Várom, hogy kikönyököljek egy olyan konyha ablakán, ami csak a mienk, hogy bekopogjak a másik szobába és megnézzem, a lejány is olyan szeretettel öleli-e át az új helyét, ahogy én teszem. Szokták mondani, hogy új lakás, új élet. Teljes mértékben egyet értek ezzel. 3ik lakásom lesz, és ezeddig mindegyik egészen mást hozott magával. Alig várom, mit hoz a következő.
Eldönteni, hogy munkát vállalok valahol. Nem is egészen az én döntésem, nem az amit kicsi szivem akarna, de nem lesz gond. Elönt a kiváncsiság, mi lesz az, milyen lesz, hol? Hogy fogom átvészelni?
Eldönteni, hogy nem eszek annyit, de a tortás tányér mégis itt van mellettem, még egy ép szelet tortával, amit igenis előszeretettel fogok megenni, az "eldöntöttem" ellenére. Eldönteni, hogy többet mozgok, eldönteni, hogy változtatok a kapcsolataimon.
Rájönni, hogy igenis jól vagyok, egyedül is jól vagyok. Vannak néha ilyen homályos pillanatok, amikor azt érzem, hogy nincs szükségem arra, hogy valaki mellettem legyen, ahhoz, hogy megvalósitsam magam, hogy lábra álljak. Soha nem volt, most sem lesz.
Kinézni az ablakon, észrevenni, hogy esik az eső. Elönt egy elképesztő érzés, eszembe jut, hogy én mennyire szeretem az esőt, és hogy mennyire megfeledkeztem róla.
Hallani egy virtuális hordozón egy Baráttól, hogy "hiszek benned", tudni, hogy valaki el meri mondani, hogy figyel, figyeli ami vagyok, amit csinálok.
Nekiállni egy újabb antikváriumból előbányászott könyvnek, élvezni az egyedüllét varázsát, szabad lélekkel kliséket halmozni egymásra egy blog-bejegyzésbe, mert egyszerüen csak jól esik, mert ez most nem arról szól, hogy alkossak valamit, annak ellenére, hogy az "eldöntötteim" között az is szerepel, hogy odafigyelek erre az oldalra, megpróbálom kihozni magamból azt, ami van, vagy ami lehetne.
Elmenni teázni valakivel, 3 órán keresztül beszélni csak a szinházról, egy hóvirággal és csupa meleg érzéssel hazajönni, érzésekkel melyek szökdösnek és visitoznak bennem, mert 3 kerek óra erejéig értelmes emberi lénynek érezhetem magam.
Továbbra is kapaszkodni az egyik legkedvesebb társamba, a zenébe. Találtam egy új theme song-ot is az elkövetkető periódusra.
Eldöntöttem. Hogy kinézek az esőbe és az elmúlt hónapokkal, talán évekkel ellentétben most ki is látok az esőből. És valószinű, hogy továbbra is megmaradnak a mindennapos blues-ok, de pont az azokból való kimászás szüli a döntéseim.
500 szó:)
