Valamikor megpróbáltam "tanulmányozni" az álmokat. A sajátjaim miatt érdekeltek a legjobban, nem is a megfejtés érdekében, hanem a miért miatt...talán. Hamar rájöttem, hogy nemcsak, hogy nem ad váltaszt a miért-re, de össze is zavarja a dolgokat. Mintha nem lenne ígyis elég zavart. Ahány annyi könyv, asztrológia, horoszkóp, Jung, Freud,  még a komparatisztika is foglalkozik ezzel, csakis azért, hogy aztán minden apró álomtöredéknek tudjak valami logikus értelmet tulajdonítani. Mikor nincs is benne semmi logikusság. Mert ma reggel úgy ébredtem, hogy a felébredésemtől számított eltelt pár órában egyebet sem csináltam, csak áhítoztam arra a bizonyos logikus értelmezésre, ami elmagyarázza nekem, hogy hogy van az, hogy amikor éber vagyok, szinte semmire nem emlékszik az agyam, mikor meg álmodom, olyan részletek villanak be rég elmúlt, rég elfelejtett dolgokkal kapcsolatban, hogy az eszem megáll. Szó szerint, megáll. Nem arcokról van szó, hangról van szó, kézmozdulatról, érintésről, a nyaknak a vonaláról, a váll ívéről.
De legalább az utána következő üresség és fájdalom ismerős.