Saját halál

Belső lényünk megrendithetetlenül kapálózik a süllyesztőbe kerülés ellen. Mégis elérjük azt a pontot, amikor kénytelenek vagyunk elengedni az utolsó fűszálat, mely még élteben tart bennünket.
Mind kiváncsian várjuk saját "filmünk" leforgatásának pillanatát, még ha az a véget jelenti is. Szállingózó történetek arról, hogy ki hogyan éli meg, mit lát, érez abban a pillanatban, mikor a fény és a bájosan mosolygó  angyalkák kecsegtető igéretekkel invitálnak a megnyugvás földjére. Pont ilyen nagy szavakkal és giccses közhelyekkel fűszerezve...
Arról azonban feltünően kevés lejegyzés szól, hogy mi történik mikor félretéve érzékszerveink működését, ott találjuk magunk nem egyébbel, mint a kristálytiszta tudatunkkal és érzelmeinkkel. Hogyan kerekedünk felül a helyzet hajmeresztő kilétén, hogyan tartjuk meg józanságunk, már ha ez lehetséges? Kinek szólunk ha beáll a halál visszafordithatatlan momentuma, kinek a parfümjét érezzük lüktetni agyunkban?
Hányan mondanánk le az oly rég áhitott örök boldogságról, vagy akár az Úr létezését illető kivancsiságunkról, csak azért, hogy elmondhassuk egy telefonszám utolsó számjegyeit?
Nádas Péter Saját halál cimű művén keresztül képet alkothattam a testem és lelkem és tudatom közti megérthetetlen kapcsolat fontosságáral, avagy nemlétezéséről.

Szem a láncban

Megmagyarázhatatlan, miről kell szólnia a mai felfogás szerint egy könyvbemutatónak. Bemutatjuk a könyvet? Vagy a könyv segitségével mutatjuk be egy személy lelkének apró töredékeit? Rövid történetek segitségével ábrázoljuk elmúlt, vagy még elmúlóban levő fájdalmak, megaláztatások, felszáradt könnyek, jobb esetben szárnyaló mosolyok emlékeit? Számomra ezt jelenti egy irodalomban kibontakozó est.

Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban. Soha senki nem fogja tudni összerakni a teljes láncot, talán maga a szerző sem. Ottmaradt ujjlenyomatok, elsuttogott gondolatok, folyamatos elővigyázatosság, gyanakvás még a sajátjaid iránt is. Ennyi maradhat meg az ember fejében az egész történetről. Bár én ezt sem tudhatom igazán, hisz az új generáció tudatlanságának pecsétje rajtam is éktelenkedik. Kiss Gyöngyvérnek, hogy bevezetődjön abba, ami hiányzik. A szabadság hiánya. Az új generáció számára a szabadság szó ismeretlen és egészen távoli. Igy lenne? Mindaz, ami előttünk magát a végtelenséget jelenti, a Magam-Ura-Vagyok érzés, az értékes pillanatok, amikor szinte szédülten levitáltunk a szabadság érzésétől, mind nem is létezett? Mikor az ember beül egy terembe, olyanok társaságában, akik gyakorlatilag már akkor a földi poklot járták, mikor mi még tervbe sem voltunk véve, azt a poklot, amin érettünk verekedték keresztül magukat, nem nehéz elhinni. Elhinni, hogy minden amit eddig ismertél csak a számodra létező naivitás, meghúzni magad a székben és gyanakvóan felkapni a fejed arra a kérdésre,hogy: "Nevek? Hogy az újak is tudhassák, ha apjuk, nagyapjuk, szomszédjuk, barátjuk...".

A szerzőnő arcán jelentékeny, tisztán kivehető, de már lemoshatatlan gyanakvás mindenkivel szemben. Ezzel szemben a válaszok határozottak, kiegyensúlyozottak. A visszaemlékezések percre pontossága, a számadatok helyessége a Célszemély számára meztelen természetességgel kerülnek felszinre, mig én csak kapkodom a fejem és próbálok a "felnőttekkel" nevetni olyan banalitásokon, melyekben semmi vicceset nem találok.

Cs. Gyimesi Éva : Szem a láncban

Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába

Érdemes.

Válladon az Angyal.

Hiresség: Hozzád hasonlóan voltam már lent. Voltak nekem is hülye pillanataim. De Én, ellentétben veled, túl tudtam tenni magam önnön sajnálatomon. Ehhez viszont Te, Kedves, egészen kevés vagy.

Gyermek: De próbálkozom. Nem hagyhatom magam, neked meg segitened kellene.

H.: Ennyi erővel fel is adhatnád. Nem tartozol Hozzam, Mellém, már azt is szánalmas életed csúcspontjának tekintheted, hogy beszélek hozzád. Láthatatlan képet festhetsz Rólam a penészedő faladra, majd éjszakánként reménykedve nézheted Tökéletességem, a jótanácsért esedezve. Amit viszont nem kapsz meg.

Gy.: Magyarázd el.

H.: Nem fogod és nem tudod még saját magad sem utolérni. Hozzám hasonló életmúvet csak akkor tudnál véghezvinni, ha Hozzám hasonló életművész lennél. Szinész, előadó, zenész, irodalmár. Saját magad kifejezésének fontosságát félre kellene tedd, majd belemásznod egy utópisztikus, szürreális, megfoghatatlan világba, ahol mindenki olyan mint Jómagam. Ahol a Nem Igent jelent, meg forditva. Ahol ha fáj, mosolyogsz. Ahol a falon lógó pocsék festményt ezrek és ezrek látogatják, mert Én vagy valaki más azt mondtuk rá, hogy világraszóló. Ahol a Világ Száz Csodája a Mi szobánk ajtajánál kezdődik, és ahányan vagyunk a szobában, mind egy egy csodát képviselünk. Ahol eltünik minden ami más, ami különleges, felállitunk egy rendszert, amiben minden egyforma, monoton, fekete-fehér, vagy esetleg szürke, senki nem szólal meg kérdezés nélkül, senkinek nincs véleménye, mindenki mintha széria szerint lenne legyártva. Aki meg nem illik ide, elpusztul.

Gy.: Én nem ilyen vagyok...

H.: Pontosan.

Negyedik.

Ez a negyedik. Hosszú, értelmetlennek tűnő.
Pff....az sincs mit ide irjak.