Feedback: Egy beszélgetés margójára (el lehet hinni, hogy még hihetünk...)

Nemcsak január 9. A javithatatlanság elgondolása, az elgondolás javithatatlansága, javithatatlanul hozzánk tartozik. Ketyeg minden beszélgetéskor. Tele vagy, tele vagyok kráterekkel. Szorulunk, viszketünk tőlük, csip az ürességük, az ottmaradt foltok, fenyeget a veszély, hogy kihunyt, nem törhet ki többet. Kit kell hibáztatni? Valakit muszaj. Hogy meglegyen a beszélgetések bla bla bla jellege. Emellett meg ott legyen a sok január 9. ami adja a beszélgetés gyönyörét.
Van az a pipacsos mező. Tiszta, kék éggel felette. Van az a fehér ruha, várja, hogy valamelyik javithatatlan meglássa. Van az a portói bor. Van az a lány is? Saját magamból kibújva, lebegéssel próbálom megtalálni. Igy könnyebben át lehet látni a dolgokat. Te is pont ezt teszed. "miért ne tennéd?" Kézen fogod ügyesen az egy testedben lakozó rengeteg "én"-t, s megtalálod a pipacsos mezőn fekvő lányt.

...close your eyes and lose the feeling that's been sinking...

bal válladon ülve, Hozzád beszélek..

aki meg meri ölni magát, az Isten lesz.
emberisten. istenember. minden csak attól függ, melyikben hiszel jobban.
azt mondanád, nem is a hit kérdése az egész. elcseszett életek: gyermektelen szülők, szülőtelen gyermekek, vágyak a gonoszra. megkülönböztetni a Jót a Rossztól. főként, akarni, felfogni is a különbséget.

Én még mindig egy olyan ember vagyok, aki hiszem, hogy létezik a Jó. vágyom a Jóra. de ugyanigy vágyom a Rosszra is.

mint mindannyian, mellesleg. egyben groteszk, egyben banális, egyben eret-pattintó. ha magamnak jót akarok, de ezzel másnak rosszat teszek, akkor végülis mi van? a jót vágyom, vagy a rosszat? hol a határ? istenben...emberben? nincs határ.
halálban. aki meg meri ölni magát, az Angyal lesz. Elbukva ugyan.

Elemzés

Minden világom gyökeres hozzátartozója, velejárója az érzékiség. Lehet, a fogalom bizonyos kontextusban azonositható, vagy inkább téveszthető az érzékenységgel, én mégis különválasztanám, sőt talán szembe is állitanám őket egymással. Érzékiségemhez hozzátartozik minden nemű nőiességem, a nyújtani való és elvárt szenvedély, ami időközönként jobban belegondolván durván viharossá teszi mindennapjaim. Ezzel szemben érzékiségem valahol küzd ez a szenvedély ellen, s a vele járó durvaság ellen.

Egész személyiségem egyetlen nagy jellemzőjeként ezt az ellentmondásosságot tudnám emliteni. Amit teszek és amit érzek, gyakran teljesen ellentétes.

Nem a saját magam megnyugtatásáért jellemzem ilyen formám magamat, csak egy vázlatot állitok fel, mely talán hangot ad a fejemben folyamatosan elhangzó Miért kérdésekre.

Nem egy két lábbal a Földön járó lány vagyok, bármennyire szeretném a racionalitást erényeim közt tudni. Gyakran tökéletesen tudom, mik a velem szemben való elvárások, mit kell tennem, mégis kötelességeimet hihetetlen könnyedséggel elfelejtem egy séta, egy beszélgetés kedvéért. A hanyagolások felróvásakor pedig még felmentést is találok saját magamnak, elhiszem, hogy én persze a jó utat választottam, a környezet nem volt igazságos  velem.

Körülöttem semmi nem unalmas, be kell vallanom. Elismerhetem, hogy talán önszántamból is keresem a lehetetlen helyzeteket, bonyolult embereket, a káoszt, enélkül belecsöppennék az általam nagyon taszitónak tűnő monotonitásba, normalitásba.

Ha majd meg/felnőttem, megtanulom kezelni Kiss Gyöngyvért.