...

Fél tenyérnyi festékfolt. Pont a gerincem közepén. Benne van minden, ami engem reprezentál. Makacsság, határozatlanság, szeretet, vágyódás. Meg az is ami nem n vagyok. Benne a szépség, a bonyolultság. Ebbe a tetoválásba akartam minden fájdalmamat, dühömet, boldogtalanságomat belevésetni. Akartam a fájdalmat, hogy a bőrömben érezzem ezuttal, ne a szivemben.

Csak arra nem gondoltam, hogy még több fájdalmat hoz. Már csak rágondolni is fáj. Tükörbe nézni meg annál jobban.

Mostmár mindig ott lesz, emlékeztetve erre a nyárra.
Hiába kérdezgetem magamtól, hogy mit tettem...

Egy darabja

Ataraxia

Kihülés. Megnyugodva, békésen szuszogok a föld alatt, takarózva avarral, fejem fölött csillagtalan ég bámulja mozdulatlanságom. Lábam gyökereken pihentetve, kezeim gesztenyét szorongatva, szeme lassan lecsukódna, de felnyitja mozgásod halk hangja.

Hol vagyok? Hol van minden, ami hozzam tartozik? Hol van mindaz, ami én vagyok, hol a mosolyom, hol a láthatatlan boldogság a testem körül, hol az égő, kibontakozni vágyó szerelem, élet, akarat? Mivé lett mindez? Keresném, utána mennék bárhová, ha tudnám merre menjek.

"Lelkem társa". Kellenél.