Good thing comes to those who wait.

Good thing comes to those who wait.

Egy ennyire új helyzetben az ember csak remélni meri, hogy tényleg így van és igaz a mondás.

33 igencsak hosszú napja vagyok itt és azt hiszem, még egy centivel sem kerültem közelebb ehhez az élethez, mint amikor könnyes szemekkel, összeszorult szívvel, hatalmas gombóccal a torkomban felültem a nem túl nagy repülőre, ami idehozott.

Az indulás előtti napomat azt hiszem csak úgy tudnám leírni, hogy homály. Ami teljesen paradox a dologban, hogy minden egyes percére emlékszem. Az első sírógörcs estefele kapott el, mikor a szoba közepén ülve próbáltam összeszedni a gondolataimat, s ugyanakkor a csomagomat is. Körülnéztem a szobában, a lakásba, s a bútorok, sarkak, falak, melyeket néha tiszta szivemből gyűlölni tudtam, mert úgy gondoltam elvettek tőlem valamit, most hirtelen –azt hiszem először mióta ott laktam-, otthonnak tüntek. Mindentől búcsúztam, amire csak ránéztem, amit csak megfogtam. És ott volt előttem egy ember, háttal ülve a nagy karosszékben, mert nem tudta végignézni ahogy egyszerre sírok és sietős mozdulatokkal próbálom egy utazótáskába összepakolni az életem. Mai napig nem tudom, ő mit érzett, neki mennyire fájt, mert, ahogyan soha, úgy most sem mondta el. Aznap éjszaka hosszú idő óta először egymást átölelve aludtunk el, s én nem mertem megmozdulni, mert tudtam, hogy ha most elengedem, akkor annyival is hosszabodik az az idő, míg megint megérinthetem. Hajnalban magam mellé tettem Zuzut, megpróbáltam őt is annyit simogatni, amennyit csak lehet.

A kolozsvári utcák, a kicsi, rozoga fehér autó, a radio, a repülőtér, mind olyan messzinek tűnik már, hogy néha emlékeztetnem kell magam, hogy az is az én valóságom volt. Tudom, hogy százezrek csinálták végig ugyanazt, amit én, már rég nem nagy különlegesség, ha elhagyod az otthonod, családod. Mégis, nem a szívemnek, de a lelkemnek az a része, ami eddig még egyben volt, abban a pillanatban, mikor elütött a dolog súlya, realitása: teljes egészében ketté törött. Ez volt talán a második legnehezebb dolog, amit valaha tettem. És igen, minden nap ott visszhangzik a fejemben Édesanyám hangja: a te döntésed, a te választásod volt. És tényleg. Bár ami akkor teljesen logikusnak tünt, most egy nagy kérdőjel: miért vagyok itt?

Nagyon furcsa érzés. Egy tökéletesen új kultúra, új ország, teljesen más emberekkel, más szokásokkal, a nyelvről nem is beszélve. Az ember lánya meg csak belecsöppen, és kénytelen kezdeni valamit a helyzettel, ha nem akar elvesződni. Az ember lánya, aki egy vidéki kisvárost nevez otthonnak, s aki eddig a pillanatig nem értette igazán, mit jelent a szó igazi értelmében egyedül lenni.

Az első dolog ami tetszett itt, az az volt, hogy a házaknak neve van. Az első dolog, ami nem tetszett, hogy egyiknek sem Otthon volt a neve.