Mind kiváncsian várjuk saját "filmünk" leforgatásának pillanatát, még ha az a véget jelenti is. Szállingózó történetek arról, hogy ki hogyan éli meg, mit lát, érez abban a pillanatban, mikor a fény és a bájosan mosolygó angyalkák kecsegtető igéretekkel invitálnak a megnyugvás földjére. Pont ilyen nagy szavakkal és giccses közhelyekkel fűszerezve...
Arról azonban feltünően kevés lejegyzés szól, hogy mi történik mikor félretéve érzékszerveink működését, ott találjuk magunk nem egyébbel, mint a kristálytiszta tudatunkkal és érzelmeinkkel. Hogyan kerekedünk felül a helyzet hajmeresztő kilétén, hogyan tartjuk meg józanságunk, már ha ez lehetséges? Kinek szólunk ha beáll a halál visszafordithatatlan momentuma, kinek a parfümjét érezzük lüktetni agyunkban?
Hányan mondanánk le az oly rég áhitott örök boldogságról, vagy akár az Úr létezését illető kivancsiságunkról, csak azért, hogy elmondhassuk egy telefonszám utolsó számjegyeit?
Nádas Péter Saját halál cimű művén keresztül képet alkothattam a testem és lelkem és tudatom közti megérthetetlen kapcsolat fontosságáral, avagy nemlétezéséről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése