jellemzés

Nem az a szoritó érzés a mellkasodban. Se nem az esetleges könnyek a szemedben, amiről el sem lehet dönteni, hogy igaziak-e vagy hamisak, mint Te vagy. Hanem az a sok kérdőjel..a kétség, a paranoja, amikor egyebet sem kérdezel magadtől csak, hogy vajon? Amikor körbe futkorászol a saját tengelyed körül, nem lényeg, hogy ez más országot jelent-e vagy csak a házad környékét. Adott korban nem tudod ki vagy, a tükör csak egy felesleges és agyonbecsűlt tárgynak tűnik a lakásodban, amit csak megszokásból használsz. Menekülsz a zenébe, menekülsz irodalomba, igy próbálván elsimitani és kevésbé láthatóvá tenni, hogy nem vagy művész, nem vagy különleges, esetleg a minuszokat lehet benned számolni, de a plusszokat semmi esetre sem. Kezedbe adnak egy esernyőt, s te annak reményében, hogy ha elégszer elvégzed ugyanazt a mozdulatot, talán elrepülsz, egyre gyorsabban és gyorsabban pörgeted. Elképzeled magad napraforgóvirággal boritott réten futva, elképzeled magad valaki mellett ülve egy autóban, száguldva az autópályán, hallgatva a kedvenc zenédet, elképzeled magad fényképeken különböző pózokban, elképzeled a kezed valaki máséban a Lánchidon sétálgatva, vagy akár egy kocsmában üldögélve.
Az est végére meg ugyanúgy, ugyanabban a pózban üldögélve irsz a saját blogodra, mint máskor. Ugyanúgy tucatemberként, mint máskor.