Neked írok. Azt mondtam nem fogok. Itt nem..eleget írogattam/írogattunk egymásnak máshol. De itt legalább tudom, hogy megmarad. Mihelyt megnyomom a Bejegyzés közzététele gombot, Te visszafordíthatatlanul itt maradsz.
282. Ez a levelek száma. 16. Találkozások száma. 39. Sms-ek száma. Több száz mosoly, ölelés, érintés, szavak tömlege, mind-mind bizonyítja, hogy voltunk. Nem sokáig, ez tény, de annál intenzívebben. Te is érezted. Érezned kellett.
Ahogyan azt is éreztük, hogy mindez csak pillanatnyi öröm. A mi kis titkunk. Senki másé:) Úgy voltam Neked, hogy néha még Te magad sem tudtál róla. Te meg olyan voltál, mint egy délibáb. Akárhányszor próbáltalak úgy igazán megérinteni, mindig eltüntél. Nem akarattal. A "helyzetünk" hozta így.
Közhely közhelyet érint ebben a pár sorban...nem tudnám másként leírni mindezt. Minden ihlet, minden szó, gondolat elhagy, mikor jellemezni próbálom az elmúlt egy hónapot. Erre mondanád te, hogy " nem csókolt homlokon a múzsa":)
Hiányzol. A tarkódon van egy kis folt, ahol megmaradt picikét valami a kicsi kori szőke hajadból. Alig látszik. Tudtad?
Nem vagy. Nem is voltál soha. Nem is leszel. Vajon milyen? Mikor úgy istenigazából szeretsz valakit...Milyen melletted ébreni fel reggel? Kócos az biztosan nem vagy..:)
Köszönettel tartozom? Vagy hátat kellene teljesen fordítanom Neked? Majd a szeptemberi szél...Az mindig mindent megold.
Olvasó, kedves:) tekints el ettől a bejegyzéstől. Gyengébbecske lelkiállapot még gyengébbecske szüleménye. De az Övé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése