Úgy érzem magam, mint egy 15 éves. „Kedves Naplóm, tetszik egy fiú, de félek, hogy én nem tetszem...”. Pff. Saját magamtól hidegrázásom van.
DE! Ha tetszik, ha nem, most ez fog bekerülni új bejegyzésként:)
Szeretek. El tudtam újra jutni erre a pontra, pedig pár hónappal ezelőtt még olyan de olyan messzinek tünt. Úgy képzelem el ezt is, mint amikor kicsi voltam és mindig nagy ajándékokat akartam. Volt egy olyan rögeszmém, hogy ha az ajándék kicsi, az jó nem lehet. Aztán mikor lassan, kedvtelenül, unalommal tele bontogatni kezdtem az apróságot, valami olyant találtam, amire nem is számitottam volna.
Bontogattam hát ezt is, gyorsabban mint szoktam, s meg is lepődtem kellőképpen. Nem vagyok biztos abban, hogy azon lepődtem meg, ami Ő, vagy saját magamon. De hát azt mondtam, egye fene, hagyom, s aztán lesz valami. És lett valami.
És most ülök a sötétben, két hónap után végre újra itthon, gyakorlailag semmi de semmi karácsonyi hangulattal, jókedv nélkül, és alig várva, hogy lejárhasson ez az egész. Annak tudatában mindemellett, hogy pár nap múlva Ő ideutazik, megismeri a z én elképesztő családomat, és hát...őszintén szólva ennél nagyobb katasztrofát egy kapcsolatnak el sem tudok képzelni. Vagyis ha nem lennék ígyis elég bizonytalan, ha nem lennék ígyis elégedetlen, most aztán hátradölve és karbatett kezekkel nézhetem végig ahogy három nap alatt össze fog omlani minden, hogy aztán majd megköszönhessem a családnak. Az az igazság, hogy ha én lennék a másik fél, vagyis fordított lenne a helyzet, nemhogy ezektől az emberektől futnék sikítva és a hajat tépegetve, de Udvarhelynek még a fogalmát is kitörölném az életemből. Félreértés ne essék, szeretem őket:) de nincs egy hazásság, kapcsolat ebben a családban, ami menne, vagy tartós lenne.
Mellesleg amúgy hogy van ez? Meddig kell tartson általában az a rózsaszín-felhős időszak? Mert pl. van aki azt mondja, h két hónap alatt elmúlik, akkor nem is volt igazi stb. A másik meg, hogy minél előbb elmúlik, annál hamarabb jöhet az igazi szerelem..(most rebegtetem a szempilláim, és nagyokat sóhajtozok). Roppant romantikus. De nagyon komolyan kérdem. Mintha visszakapnám amit én adtam..az első hetekbeli kabbefa..om attitűdom kb. most bosszulódik meg. Vagy csak tényleg hülye vagyok és nem engedem magam boldognak lenni. Vagy semmi nem elég nekem. Ezeregy variáns van, de egyik sem segít rajtam. Persze ilyenkor jön az, hogy ugye ha előre tudtam volna... Általában mire eljutok ehhez a gondolathoz, már nyakig bele vagyok mászva a dologba és nem igazán tudom elképzelni se, hogy kiszálljak belőle.
Ennyi erővel akár le is feküdhetnék. Havazzon míg felébredek, úgy könnyebben megy a gürcölés a konyhában.
Boldogabb Karácsonyt, Gyerekek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése