Napsütés. Elég, ha rám néz, megsimogatja arcom, én meg máris olvadok, elkezdem feladni jéghegy mivoltomat. Észreveszem ahogy az árnyékok egyre kissebbek, egyre halványulnak, meg nem történtté válnak a júniusi Nap hevében. Arcomon azonban még mindig ott vannak a jég darabjai, nem múlnak, nem halványulnak, kapaszkodnak pórusaimba, makacs módon nem hagyják a mosolyt megjelenni szám szélén.
Érkezik az este, a Nap felmondja szolgálatát, búcsú nélkül távozik, anélkül, hogy engem teljesen felmelegített volna. Milyen könnyen feladta....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése